2024. május 7., kedd
FONTOS

Gyulai hírek

Gyulai hírek Gyula városából és környékéről. Legyen jól értesült lokálpatrióta! Kövesse a helyi híreket, és tudjon meg mindent városáról olyan részletesen, ahogy azt csak helyi forrásból teheti.

Sikeresnek értékelték a várszínházi évadot

  Csütörtök délután, a művészeti és társadalmi tanácsadó testület ülése után megtartott sajtótájékoztatón értékelték a Gyulai Várszínház hatvanadik, nyári évadát. Az eseményen Elek Tibor igazgató úgy fogalmazott, hogy nehezített pályán tartottak az egyöntetű vélemények szerint sikeres évadot, mely során összesen 55 produkció részese lehetett a közönség. Kónya István alpolgármester példaértékűnek …

Tovább »

Három napon át zajlanak az ünnepi programok a gyulai Várkertben

Nem lesz híján a hétvége színpadi produkcióknak. Augusztus huszadika, vagyis az ünnep ugyan vasárnapra esik, de a gyulai várkertben már tizennyolcadikán, vagyis pénteken megkezdődnek a programok. Ekkor bábelőadás és koncert várja az érdeklődőket. A szombati napon a néptánc kerül a középpontba, hiszen a városban hetvenöt éve elindult néptáncmozgalomra emlékeznek. Az …

Tovább »

Emelkedett a gyermeklétszám a Grosics Akadémián

Az országosan csökkenő gyermeklétszám ellenére jelentős létszámbővülést hozott az idei év a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai divíziójánál. Kiss János szakmai vezető 3Téma című műsorunkban elmondta, az ide érkezőket egyedülálló infrastrukturális és szakmai háttérrel várják. A műsorban Kiss János kiemelte, nem csak a futballt tartják szem előtt, bár a három délelőtti …

Tovább »

Egyre többen igénylik a Gyulakonyha szolgáltatásait

    Februárban foglalta el új telephelyét a Gyulakonyha. A régi, Szent István utcában található épületet kinőtte a cég. Az egykori relégyár épületében viszont egy modern, a XXI. századi igényeknek megfelelő konyhát alakítottak ki. Ambrus György ügyvezető kiemelte, közel 100 százalékosan sikerült átállniuk az elmúlt időszakban. Az ügyvezető hangsúlyozta, a …

Tovább »

Püspöki részvétellel zajlott a Nádi Boldogasszony búcsú Gyulán

  Vasárnap rendezték meg a Nádi Boldogasszony búcsút Gyulán. Az idei eseményhez két fontos évforduló kapcsolódott. A gyulai búcsújárásra 625 évvel ezelőtt, 1398-ban adott engedélyt IX. Bonifác pápa. A Nádi Boldogasszony templomot 1777-ben áldotta meg a békési esperes, a szentelésre viszont 1823-ban, vagyis éppen kétszáz éve került sor. A plébániai …

Tovább »

Püspöki részvétellel zajlott a Nádi Boldogasszony búcsú Gyulán

  Két fontos évforduló kapcsolódott a gyulai Nádi Boldogasszony templom idei búcsújához. A gyulai búcsújárásra 625 évvel ezelőtt, 1398-ban adott engedélyt Bonifác pápa. A Nádi Boldogasszony templomot 1777-ben áldotta meg a békési esperes, a szentelésre viszont jóval később, 1823-ban, vagyis éppen kétszáz éve került sor. A szentmisén Kiss-Rigó László, szeged-csanádi …

Tovább »

5,5 milliárd forint érkezhet Gyulára a következő években

Sok lehetőséget, jelen állás szerint összesen mintegy 5,5 milliárd forintot tartogat Gyula számára az új, uniós pályázati ciklus – nyilatkozott Kónya István alpolgármester. Már az első kiírás szerint jelentős források érkezhetnek a fürdővárosba. Kónya István elmondta, a hamarosan rendelkezésükre álló 708 millió forintból négy fejlesztést szeretnének megvalósítani. A leromlott állapotú …

Tovább »

Emléktáblát avattak Polyák József tiszteletére

  A keleti harcművészetek jeles hazai alakjának, Polyák Józsefnek állít emléket a csütörtök délután, a városi sportcsarnok falán felavatott emléktábla. Az eseményen sok egykori tanítvány vett részt, hogy kifejezze tiszteletét a mester emléke előtt. Polyák József 1938-ban született. Még fiatalon kapcsolatba került a cselgánccsal és a vívással. Az 1956-os forradalom …

Tovább »

Letették a Ladics-ház és a Százéves cukrászda felújításának alapkövét

Júliusban írták alá a Százéves cukrászda és a Ladics-ház felújításáról szóló, kivitelezési szerződést, csütörtök délután pedig letették az alapkövet az előbbi épület udvarán. Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében kiemelte, egy pályázat segítségével 1 milliárd forint támogatást nyertek a gyulai turizmus fejlesztésére, melyből három beruházást valósítanak meg. Az egyik a Nagyváradi …

Tovább »

A feljutás cél a gyulai futballisták számára

Meglehetős egyértelműséggel fogalmazott Kónya István alpolgármester arra a kérdésre válaszolva, mely a Gyulai Termál FC vármegyei első osztályú, felnőtt együttesének céljaira vonatkozott. A nyáron alaposan megerősített gárda számára ugyanis nem lehet más cél, mint megnyerni a bajnokságot, és a tavaszi osztályozón kiharcolni a harmadik vonalbeli tagságot. Mindezt az is nagyban …

Tovább »