2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Kultúra

Kulturális hírek: könyvajánlók, népi mesterségek, helyi érdekességek a Körösök völgyéből, Gyuláról és környékéről. Ismerje meg a helyi hagyományokat! Főzzön velünk: recepteink, videóink alapján készült ételeivel elkápráztathatja családját.

456 éve ért véget a gyulai vár történetének legfontosabb eseménye

456 éve, szeptember másodikán Kerecsényi László várkapitány feladta a gyulai erősséget a Pertev pasa vezette, nagyjából tizenötszörös túlerőben lévő oszmán haderőnek. A 1566. szeptember 2-án a gyulai vár ostroma már 62 napja tartott. A július 2-án felsorakozott támadók július 11-én kezdték meg a huszárvár ostromát, amelyet két héttel később, 25-én …

Tovább »

A Tájvízházban mutatták be a József Dezső Alkotókör képeit

  A Szívhangoló együttes produkciója nyitotta meg csütörtök délután a József Dezső Alkotókör kiállítását a gyulai Tájvízházban. Az eseményen Holecz Magdolna, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese köszöntőjében elmondta, az alkotókör jövőre ünnepli 15. évfordulóját, és ugyan volt már számos kiállításuk a városban, de ennyi alkotást egyszerre még nem mutattak …

Tovább »

Kiállítások, Sisi-maraton és díszlövések várják a látogatókat

  Számos programmal készülnek a szeptemberre az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. munkatársai. Fábián Tamás kommunikációs vezető elmondta, az művelődési központban két kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők. Az 54. Gyulai Nyári Művésztelep tárlata szeptember 6-ig látható. Szeptember 9-én Novák Attila, Szuhaj György és Kukár István, vagyis a 3T néven ismert művészegyüttes …

Tovább »

Szabadtéri fotókiállításra készülnek vasárnap, az Almásy-kastélynál

Először 1840. augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén mutatták be, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon. Ez volt az első alkalom, hogy Magyarországon nyilvános rendezvényen dagerrotípia készült, amely a fotográfiában az elsőként gyakorlati használatba került képrögzítési eljárás volt. 2003 óta minden évben augusztus 29-e a magyar fotográfia napja. Az évfordulóhoz …

Tovább »

Közel 2000 közművelődési szakembert várnak hat nap alatt Gyulára

  A nyár elején kezdődött, augusztus végén pedig folytatódik az a program, mely során naponta nyolc busznyi látogatócsoport érkezik Gyulára. Ők a város két, turisztikai szempontból leginkább jelentős látványosságát, az Almásy-kastélyt, valamint a Gyulai várat nézhetik meg. A program célja az, hogy a résztvevők megismerjék a közművelődés kultúraközvetítő, közösségépítő szerepét, …

Tovább »

Az Ötök alkotókör munkái láthatók a postagalérián

  Öt alkotó virágos festményeiből nyílt kiállítás a napokban a gyulai postagalérián. Téglásné Peskay Ilona alkotó elmondta, korábban óvónőként dolgozott, 25 éve fest, társaival a József Dezső Alkotókörben ismerték meg egymást. A koronavírus járvány miatti elszigetelődésnek köszönhető, hogy létrejött az Ötök elnevezésű alkotó csoport. Eleinte még csak online cseréltek ötleteket, …

Tovább »

A békéért indítanak mozgalmat Tarhoson

Egyedülálló kezdeményezésbe fogtak Tarhoson, a helyi közösség azt szeretné elérni, hogy innen induljon el egy olyan mozgalom, mely a civileket összefogva hallassa a hangját a békéért. Kelemen Imre, a Tarhos Mindenkié Civil Egyesület vezetője elmondta, szombaton “Zenével a békéért” címmel szerveznek programokat a településen, ezekhez a Békés megyéből elszármazott zenész, …

Tovább »

Dürer Albert halálának 400. évfordulójáról szól az augusztusi Ládafia

  A Ládafia: A hónap dokumentuma a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárából címet viselő sorozatban hónapról – hónapra újabb írást jelentetnek meg a gyűjtemény munkatársai. A legújabb részben Albrecht Dürer halálának 400. évfordulóját, és a Dürer család gyulai vonatkozását járta körül Czégé Petra Gabriella. A híres művész és családja szorosan …

Tovább »

Halmos Bélára emlékeztek

  A kilenc éve elhunyt Halmos Bélára és édesapjára emlékeztek péntek délután annál az Ecsedi utcai háznál, melyben a népzenész, a Széchenyi- és Magyar Örökség Díjas népzenekutató gyermekkorát töltötte. A Pörgetem páromat elnevezésű rendezvény nyitányaként megtartott eseményen a magyarországi táncházmozgalom elindítójára Patyi Zoltán emlékezett, felidézte életének jelentősebb állomásait. Halmos Bélához leginkább a …

Tovább »

Szeptemberben Szegeden rendezik a KATTÁRS programjait

  Megújulni közös értékeinkben – ez a mottója annak az országos programsorozatnak, melyet szeptember 22-e és 25-e között a Szeged-Csanádi Egyházmegye szervez. A Katolikus Társadalmi Napokról hétfő délelőtt, napra pontosan egy hónappal a kezdés előtt a  Szegedi Dóm Látogatóközpont konferenciatermében tartottak sajtótájékoztatót. Bár a KATTÁRS nyugat-európai kezdeményezések, előzmények hatására indult …

Tovább »