2023. november 28., kedd
FONTOS

Címke: életmód

Díjakkal ünnepelték az Idősek Világnapját

A szenior táncosok műsora indította az Idősek Világnapjához kötődő Városi Idősek Napi rendezvényt szeptember 27-én. Az est folyamán több program is szórakoztatta az ünneplőket, a sztárfellépő Korda György és Balázs Klári volt, előtte azonban még többen is szerepet kaptak a színpadon. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester is köszöntőt mondott, aki …

Tovább »

Az idősek világnapját ünnepelték Gyulán

Több százan érkeztek a Városi Idősek Napi rendezvényre. Az Idősek Világnapján ezúttal is átadták a „Diploma Honoris” díjat, mellyel idén Nagy Endrénét tüntették ki, aki még 1960-ban kezdte ápolói pályafutását a gyulai kórházban. Az év nagymamájaként Pákozdi Istvánnét, az év nagypapájaként Pomázi Ferencet köszöntötték.

Tovább »

Sportnapot rendeztek a pszichiátriai betegeknek

Négy év után ismét a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának Pszichiátria Rehabilitációs Részlegén rendeztek sportnapot. Négy intézményből, 10-12 versenyző, valamint a kísérők vettek részt az eseményen. A gyulaiak mellett a körösladányi, eleki és a mezőkovácsházi gondozottak a nap folyamán több sportágban mérettették meg magukat. Egy rövid bemelegítés után …

Tovább »

A minőségi turizmusban van Gyula jövője

Egyelőre még csak az idei év első felének adatait ismertette a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület közgyűlésén Komoróczki Aliz. A városi turisztikai kft vezetője elmondta, ebben az időszakban ugyan minimálisan csökkent a belföldi vendégek száma, ennél viszont sokkal jelentősebb mértékben nőtt a külföldről, elsősorban Románia területéről Gyulára érkezőké. A nyári csúcsszezon valamivel …

Tovább »

Cukorbeteg gyerekek iskolakezdését támogatja a Diaboló Alapítvány

A napokban különleges alkalomnak adott otthont az új gyermekdiabétesz szakrendelő, itt rendezték ugyanis a Diaboló tanévnyitónak. A Diaboló Alapítvány már több éve támogatja a cukorbeteg fiatalok tanévkezdését, beleértve a felsőfokú tanulmányaikat kezdő vagy folytató diákokat is. A tanévnyitón H. Nagy Katalin csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos köszöntötte a megjelenteket. Az alapítvány …

Tovább »

Az ötödik helyen végzett az “Év fürdője” szavazáson a Gyulai Várfürdő

2016-ban második, 2017-ben és 2018-ban a harmadik, idén pedig az ötödik helyen végzett az “Év fürdője 2019” szavazáson a Gyulai Várfürdő. A voksolás legerősebb kategóriájában a Gyulai Várfürdő lecsúszott a dobogóról, az első Harkány, a második Hajdúszoboszló, a harmadik Zalakaros és a negyedik Sárvár mögött. A fürdők három kategóriában versenyeztek …

Tovább »

A helyi értékeket mutatták be a közfoglalkoztatottak

A Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar és a Zsadányi Mazsorett Együttes műsorával nyílt meg az immár hetedik alkalommal életre hívott Békés Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás. A rendezvényen a kiállítók lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák értékteremtő közfoglalkoztatási programjaikat, valamint a kistérségi startmunka mintaprogramok révén előállított termékeiket. A helyszínen az érdeklődők többek között a …

Tovább »

Polgármesteri beszámoló a nyugdíjasok polgári egyesület gyűlésén

A napokban tartotta közgyűlését a Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesülete. A programon Görgényi Ernő polgármester beszámolóját hallgathatták meg a jelenlévők az elmúlt évek legfontosabb eseményeiről, fejlesztéseiről. Az egyesület minden hónap első hetében szervezi üléseit, ahol közös programjaikat is átbeszélik. Erre ezúttal a polgármesteri beszámoló után került sor. A gyulai nyugdíjas szervezetek …

Tovább »

Szüreti mulatságot rendeztek Máriafalván

Az egyik vetélkedő eredményhirdetése során gratuláltak a győztesnek a Wenckheim Stefánia Mária Nappali Központban. Az intézmény udvarán idén is megrendezték a szüreti mulatságot, ahol most is szép számban gyűltek össze az idősek egyik kedvenc programjukra. Idén külön kérésük volt, hogy az eddig félnapos rendezvénynek, ezúttal egész napra biztosítsanak helyszínt. Solymosi …

Tovább »

Augusztus utolsó napján ingyen mehetnek be a gyulaiak a várfürdőbe

Megközelítette a félmilliót a látogatók száma augusztus végéig a Gyulai Várfürdőben. 2018-ban rekord évet zárt a létesítmény, hiszen akkor – egész évben – 630 ezren látogattak el a fürdőbe. Idén a január és május közötti időszak gyengébb volt a tavalyihoz képest, ami elsősorban a hidegebb télnek, valamint a csapadékosabb tavasznak …

Tovább »