2025. május 20., kedd
FONTOS

Címke: foci

Régiós futsal bajnok lett a Grosics Akadémia U17-es csapata

A csütörtök délelőtti edzésen készültek ezek a felvételek a gyulai Grosics Akadémián. Az U17-es csapat a szombati, Gödöllő elleni mérkőzésre készül. A napokban egy komoly sikert már megélhettek a gárda tagjai, hiszen megnyerték a dél-keleti, régiós futsal bajnokságot. A torna gólkirálya Pohner Bertalan lett. Nem szerepelt a prioritások között a …

Tovább »

A pénzügyi tudatosságról tanultak a Grosics Akadémia labdarúgói

Zsúfolásig megtelt kedd délután a Grosics Akadémia konferenciaterme. A döntően fiatal labdarúgókból álló közönség az országos Pénz7 programsorozat részeként Varga Imre László előadását hallgathatta meg. A gyulai futballakadémia Grosics Café programsorozatán olykor a labdarúgással nem szoros összefüggésben lévő témákkal is foglalkoznak. Az iskolai oktatás keretein belül kevés szó esik a …

Tovább »

Gálával zárta az évet az utánpótlás

  Decemberben tartotta hagyományos évzáró gáláját a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlása a Szent Gellért Fórum sportcsarnokában. A klub hét korosztálya volt érdekelt ősszel a különböző szintű országos vagy területi utánpótlás bajnokságokban. Külön érdemes kiemelni az U17-esek kiemelt csoportbeli szereplését, illetve az U14-esek alapcsoportbeli első helyét. Az évzáró gála éppen ezekről az eredményekről is szólt. …

Tovább »

Megkezdték a felkészülést a Grosics Akadémián

Bár a múlt héten már tartottak pár foglalkozást, hivatalosan hétfőn kezdődött meg a felkészülés a tavaszi szezonra a gyulai Grosics Akadémián. Az U19-es csapat veretlenül végzett a második helyen a regionális bajnokságban. Takács László együttese a következő hetekben egy kivétellel csak felnőtt együttesek ellen lép pályára felkészülési mérkőzéseken. A kiemelt, …

Tovább »

Egyre népszerűbb az ovifoci

  Hétfőn rendezték a tanév első ovifoci tornáját a városi tornacsarnokban. Az MLSZ Bozsik Intézményi Program népszerűségét mutatja, hogy huszonkét óvodából, százharminc apróság érkezett a fesztiválra Gyuláról és a környező településekről. Három pályán, különböző játékos és ügyességi feladatok várták a gyerekeket a városi tornacsarnokban rendezett, hétfői ovifoci fesztiválon. A Magyar …

Tovább »

Két új szakember állt munkába a Grosics Akadémián

A Grosics Akadémia idősebb korosztályainak kapusai számára vezényli az edzést Skerl József a videóban látható, csütörtök délutáni felvételeken. A rutinos szakember neve sokak számára ismerős lehet, hiszen többek között Békéscsabán és Szarvason is dolgozott, és az évek során több, országosan ismert hálóőr képzésében vállalt fontos szerepet. Azt mondta, örömmel jött …

Tovább »

Kiválasztó futballtábor zajlott Gyulán

Az őszi szünet kezdetén a fürdővárosban rendezte meg a Gyulasport Nonprofit Kft. a térség fiatal labdarúgóinak kiválasztó táborát. A kétnapos program a szakmai fejlődés mellett leginkább a csapatépítésről szólt a 10-11 éves korosztálynak. Edzés délelőtt és délután, a látottak megbeszélése és játszóházi program is várta a 10-11 éves labdarúgókat a …

Tovább »

Tehetséggondozás, sporttudomány, identitás

Még aktívabb tehetséggondozás jellemzi majd az előttünk álló bajnoki évben a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlás együtteseit, ha minden Takács Mihály tervei szerint alakul. A klub utánpótlás szakmai vezetője kiemelte, a régióban egy olyan intézet létrehozása a cél, amely a társtudományok bevonásával és működésének kiaknázásával akár több sportág számára is segítséget jelenthet. Soha …

Tovább »

Kiemelt körzetközpont lett a Gyulasport

Három éve kapcsolódott be a Gyulasport a Magyar Labdarúgó Szövetség 2020-ban indított programjába, amelynek egyik fontos alappillére a körzetközpontok működtetése. Kertes István ügyvezető a 3Témában elmondta, az országban kilencvenegy klubban folyt a labdarúgó utánpótlásképzés ún. C-szinten, csakúgy, mint a Gyulasportnál. Tavaly, az MLSZ lefolytatott egy auditvizsgálatot, amelynek eredményeként a gyulai …

Tovább »

Sorstársaikkal együtt rúgták a bőrt

  A Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója és a családból kiemelt és veszélyeztetett fiatalok ügyével foglalkozó ÁGOTA® Alapítvány első alkalommal rendezte meg a vér szerinti családjukat nélkülözni kénytelen gyermekek és fiatalok számára az ÁGOTA® Kárpát-medencei labdarúgótornát. A gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok számára rendezett a Veszprém vármegyei Zánkán nagyszabású sporteseményt az ÁGOTA Közösség …

Tovább »