2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Címke: turizmus

Sok a vendég Gyula legnagyobb szálláshelyén és a fürdőben is

  Eltűnőben van a holtszezon Gyula legnagyobb szálláshelyén. Boros Zoltán igazgató kiemelte, az előző években nem megszokott, magas foglaltság jellemző a szállodára. Ez a hétköznapokra és a hétvégére is egyaránt igaz. Az előbbi esetében leginkább a kisgyermekes családok érkeznek, illetve a szenior szegmens. Az utóbbi időszakban pedig átveszik a szerepet a …

Tovább »

Fontos elismerést kapott az Almásy-kastély

A második helyen végzett a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont az egyik, szálláshelyek közvetítésével foglalkozó weboldal idei vetélkedésében. A gyulai kastély az Év Turisztikai Attrakciója 2022 kategóriában a vendégértékelések alapján szerezte meg a díjat, két fürdő között. A versenyt életre hívó portál közlése szerint idén közel 15 ezer szálláshely, 500 település és …

Tovább »

A legjobb turisztikai attrakciók között az Almásy-kastély

Második lett a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont a Szallas.hu idei vetélkedésében. A gyulai kastély az Év Turisztikai Attrakciója 2022 kategóriában a vendégértékelések alapján szerezte meg a díjat, két fürdő (a mórahalmi és a hajdúszoboszlói) között. A Szallas.hu közlése szerint idén közel 15 ezer szálláshely, 500 település és 7300 attrakció mérettette meg …

Tovább »

Fórumot tartottak a szálláshely minősítéssel kapcsolatban Gyulán

  A magán-és egyéb szállásadóknak 2023 január elsejéig szükséges regisztrálniuk az országos szálláshely minősítési rendszerben. Ez a folyamat első állomása, amely miatt fórumot tartottak az érintettek számára Gyulán. A Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület felkereste a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft-t és jelezték, hogy egy országos roadshow keretében gyulai helyszínen is tartanának …

Tovább »

Kulturális terek Békésben

  Gyulán már beérett a munka gyümölcse, a vár és az Almásy-kastély együttese viseli a koronát Békés megyében, ha megvizsgáljuk a térség kulturális tereit. Békéscsabán nagy terveket szőnek, a várhatóan 2023-ban elkészülő Munkácsy-negyed nagy reményekre jogosít. A járvány előtti, utolsó évben már a száznyolcvanezret ostromolta a Gyulai Vár és a vele szemben elhelyezkedő Almásy-kastély Látogatóközpont hivatalos látogatószáma. Mindez …

Tovább »

Télen is nyitva lesznek a fő attrakciók, bezár a Ladics-ház és a Kohán Képtár

Szép látogatószámokat produkáltak az év eddig eltelt időszakában a gyulai múzeumok. Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft kiállítóhelyekért felelős ügyvezetője a 3Témában arról számolt be, hogy mind az öt, hozzájuk tartozó helyszínnel elégedettek lehetnek. A korábbi évekkel összevetve olyan tekintetben meglepő változás érzékelhető, hogy az azonos hónapok idén nem …

Tovább »

A minőségi szálláshelyek maradhatnak meg hosszabb távon

Bár a szezon nehezen indult, az év első fele ugyanis 14 százalékkal maradt el a 2019-es évhez képest a vendégéjszakák számában. Júliusban viszont már javult a helyzet, megteltek a szálláshelyek. Az augusztusi statisztika még nem készült el, de a szolgáltatók visszajelzései szerint ez a hónap is jól sikerült. Jelentős áremelés …

Tovább »

Augusztus 10-én átadják a várfürdő új attrakcióját

    Új kiszolgáló létesítmények mellett több ezer négyzetméteres területen telepítettek új gyepet, de a korábbi, olykor túlterhelt kör wc helyett is kialakítottak egy modern mellékhelyiséget. Kun Miklós igazgató szavaiból az derült ki, hogy az új gyermekparadicsom megépítése mellett számos új, kisebb attrakció is várja a vendégeket. Az impozáns létesítményt …

Tovább »

A vendégek utazási kedve nem csökkent 2022-ben

  Boros Zoltán kiemelte, néhány szokás megváltozott, melyhez a szolgáltatóknak alkalmazkodniuk kell. A Hunguest Hotel Erkel igazgatója elmondta, költségoldalon vannak nehézségei a hazai szállodaiparnak. Többek között az energiaárak robbanásszerű emelkedésével kell megküzdeniük a mindennapok során. Boros Zoltán elmondta, a pandémia után általános trend Magyarországon, hogy a foglalási idő lerövidült. Ez …

Tovább »

Gyula a hatodik legnépszerűbb nyári célpont

Sehol sincs teltház, aminek elsősorban az áremelkedés az oka. A Szallas.hu online kutatásából az is kiderült, hogy az itt leadott foglalások alapján melyek a legkeresettebb és legdrágább üdülőhelyek. A legnépszerűbbek között az első helyen most Siófok áll, a képzeletbeli dobogóra Hajdúszoboszló és Eger fért oda. Balatonfüredet és Budapestet pedig Gyula követi. …

Tovább »