A belső, udvari részen bő egy hónappal ezelőtt parkoló volt. Az erkéllyel ellátott új lakosztályokból a gyulai vár mellett nem a parkoló autókat látják a vendégek, hanem zöld terület várja őket. Ez a rész még fejlesztés alatt áll. Az udvar napozóterasszal is bővült, ez az esti órákban is elég …
Tovább »Gyulai városnézés és indián kenuzás az idei garantált programok között
Az előző évek hagyományait követve idén is meghirdeti nyári garantált programjait a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. A járványügyi helyzetre való tekintettel ebben az évben arra fókuszálnak, hogy szabadtéri programokat szervezzenek. A gyulai kulturális örökség és a gyulai természet biztosítja a díszleteket a programokhoz. Az egyik a már több éve sikeres …
Tovább »Mérföldkőhöz ért a Gyulai Várfürdő közel 3,2 milliárdos beruházása
A vártál többen érkeztek az újranyitás óta a Gyulai Várfürdőbe. Ez annak köszönhető, hogy a hazai vendégek mellett Romániából és Szerbiából is jönnek a kikapcsolódni vágyók. Kun Miklós ügyvezető kiemelte, egy jól működő évhez képest egyelőre 50-70 százalék között mozog a látogatottság. Kun Miklós hangsúlyozta, a hétvégéken egyre többen érkeznek …
Tovább »Roll – up kiállítást tartottak a Harruckern János Szakképző Iskolában
A Gyulai Idegenforgalmi Egyesület szervezésében a Nemzeti Értékekről – érthetően, fiataloknak, fiatalokkal című projekt keretében rendezték meg a Hall, Lát, Beszél – elnevezésű Interaktív albumbemutató és roll up kiállítás-sorozatot. A tárlatot kedd délelőtt a Harruckern iskolában mutatták be. Kiss József, a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület elnöke hangsúlyozta, vannak olyan értékek, …
Tovább »Elkészült az elemzés a gyulai turisztikai térségről
Görgényi Ernő gyulai polgármester közösségi oldalán foglalta össze a Magyar Turisztikai Ügynökség elemzésének főbb megállapításait. A szervezet az ország 11 turisztikai térségével kapcsolatban készített egy-egy ilyen összegzést, ezeket egy online konferencián ismertették, illetve megvitatták Gyula és térsége, azaz Gyula és Békéscsaba turisztikai stratégiáját. A dokumentumból kiderült, hogy részesedésünk a teljes országos …
Tovább »Pap Mária a gyulai Tourinform iroda új vezetője
Új vezető mutatkozott be a gyulai Tourinform iroda élén, Pap Mária több éves szakmai múlttal tért vissza a fürdővárosba. Munkássága során vezetői tapasztalatokat is szerzett, 5 éven át vezette a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ turisztikai divízióját, előtte pedig a Magyar Turizmus Zrt.-nél dolgozott 15 éven át. Utóbbi társaságnál …
Tovább »3Téma: Lábadi Eszter
Szombaton és vasárnap nyolcvan százalékos telítettséget jegyeztek fel a helyi szállodákban, Gyula az egyik legnépszerűbb úticélok között szerepelt a pünkösdi hosszú hétvégén. Ez az eredmény alapvetően a belföldi vendégek utazási kedvének volt köszönhető. A turisztikai szakemberek szerint a 2021-es évet alapvetően az itthoni vendégek foglalásai határozzák meg.
Tovább »Lerövidült a foglalási idő, de magas az utazási kedv a belföldi vendégek körében
Legfőképpen a belföldi vendégkörnek köszönhető, hogy Gyula volt az egyik leglátogatottabb város az elmúlt pünkösdi hosszú hétvégén. Péntekre már 50%-os telítettséget jeleztek a gyulai szállodák, ez az érték a hétvégére 80%-ra nőtt. Érzékelhető volt, hogy a nyitást követően magas volt az utazási kedv, de ez várható is volt. A …
Tovább »Újra kinyitotta kapuit a Gyulai Várfürdő
2020. novemberében, mint minden közfürdő, a Gyulai Várfürdő is bezárt, és több, mint hat és fél hónapig nem volt nyitva. Ezidő alatt lehetőség volt olyan felújítási, karbantartási munkák elvégzésére, amire a vendégforgalom alatt nem. Teljesen felújították az AquaPalotát, valamint a parkot. Az egyik legjelentősebb munka az 50 méteres versenyuszoda …
Tovább »Gyula a második legnépszerűbb hazai célpont a hétvégén
Sok vendég látogatott a hétvégén Gyulára, a békési fürdőváros a második helyet szerezte meg az egyik, foglalásokat bonyolító portál adatai szerint. A Szallas.hu kimutatása szerint így alakult a statisztika a hosszú hétvégén: Top 10 belföldi úti cél a pünkösdi hosszú hétvégén: Eger Gyula Siófok Pécs Budapest Sárvár Hévíz Hajdúszoboszló Szeged …
Tovább »