2021. október 27., szerda
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

A Gózon Gyula Kamaraszínház Agyigó előadásával kezdődött el a Szabó Magda Napok

  Hétfő délután a Gózon Gyula Kamaraszínház Agyigó című előadásával kezdődött el a Szabó Magda Napok. A darab Szabó Magda életpályáját mutatja be, két felvonásban, 3 részre tagolva. Az első felvonás a gyermekkorról, a második a szerelemről és annak elvesztéséről szól. Nagyváradi Erzsébet érzésekben gazdag, kifejező játéka és Vasicsek János …

Tovább »

Jubileumához érkezett a gyulai kutyás ügyességi verseny

  A gyulai kutyás ügyességi versenyek jubileumához érkezett az Agility és ParAgility Kupa. A rendezvénysorozat még 1994-ben vette kezdetét. 27 évvel ezelőtt indult a négylábúak és gazdáik versenye és két év kihagyás ellenére már 25. alkalommal rendezik meg ezt az eseményt a fürdővárosban. A jubileumon voltak olyan indulók is, akik …

Tovább »

Az ajtó című előadást is bemutatják a Szabó Magda Napokon

  A Gyulai Várszínházban az elmúlt években már szinte hagyománnyá vált, hogy a csaknem 2 hónapos összművészeti fesztivál programjainak a zárása tematikus napok köré épül. Az elmúlt évtizedek valamelyik klasszikus írójának az életművét középpontba állító sorozatával Székely János, Weöres Sándor és Márai Sándor után idén Szabó Magda munkássága előtt tisztelegnek. …

Tovább »

Sikeres volt az Erdélyi hét a Gyulai Várszínházban

  A közönség és a szakma is nagy érdeklődéssel fogadta a Gyulai Várszínház Erdélyi hetének előadásait. Voltak olyan produkciók, melyekre pótszékeket kellett elhelyezni, mert olyan volt az érdeklődés. Egyaránt igaz ez A Hegedűs a háztetőnre és a vasárnapi bemutatóra, a Goldoni féle Két úr szolgája című vígjátékra. Elek Tibor igazgató …

Tovább »

A gyulai baptista gyülekezet vendége volt a Continental Singers

  A koncerten olyan dalok hangzottak el, melyek Isten igazságát hirdetik. Az örömhírt hozták az embereknek, hogy Istennél van kegyelem és szeretet, és mindenkit vár magához. A szerdai, gyulai koncerten Continental Singers régi slágereit is hallgatták a megjelentek. A csoport számára mindig különleges az itteni helyszín. A tagok között évről-évre …

Tovább »

A magyar irodalmi humor múltja és jelene címmel tartottak konferenciát

Jubileumát ünnepelte az Irodalmi Humorfesztivál Gyulán, melyet kedd este tartottak a Várszínpadon. 2003 óta kétévente rendezik meg ezt az eseményt, melyen a kortárs magyar irodalom szerzői olvassák fel a még publikálatlan, kifejezetten erre az eseményre írt humoros műveiket. Az esemény része már évek óta, a fellépést megelőző irodalmi konferencia. Idén …

Tovább »

Gyulai Tematikus Filmnapot tartottak

  gyanarra nézünk, mégis mást látunk címmel Gyulai Tematikus Filmnapot tartottak a napokban, az Almásy Kastélyban. Nagyon sok film készült az elmúlt időszakban Gyuláról és Gyulán is, így a szervezők több műfajból válogattak. Műsorra került többek között egy olyan drónfelvétel is, amely a karantén időszak alatt készült Gyuláról, de az …

Tovább »

Pénteken a Két Hold világa címmel láthat bemutatót a közönség

  Szerda este a Játékszín Életrevalók című produkciójával folytatódik a Gyulai Várszínház nyári évada. A főszerepben Hirtling István és a békéscsabai Jókai Színház egykori színésze, Vadász Gábor látható. További szerepekben Zsurzs Kati, Szőlőskei Tímea, Kovács Dézi és Szirtes Balázs látható. Az előadást Horgas Ádám rendezte. A darab érdekessége, hogy igaz …

Tovább »

Gyümölcsfákat ültettek a Tündérkertben

  A Gyulai Idegenforgalmi Egyesület egy Hungarikum pályázat keretén belül különböző programokkal hívja fel a figyelmet a gyulai értékekre.A projekt részeként korábban értéktári sétákat tartottak, roll-up kiállításokat rendeztek több helyszínen a gyulai értékekről, és ezen értékek fontosságáról. Ezekre az eseményekre elsősorban a fiatalokat várták. Az egyesület célja, hogy felhívja a …

Tovább »

A napkutatás egyik fontos helyévé válik Gyula

  Idén második alkalommal szervezték meg a Gyulai Csillagászati Napokat. Pénteken este a duzzasztógátnál figyelték meg az éjszakai égboltot a résztvevők, szombaton délelőtt pedig az Almásy-kastélyban a Magyar Napfizikai Alapítvány tudósai tartottak előadásokat a csillagok keletkezéséről.  Az eseményen az érdeklődők különböző naptávcsövekbe nézhettek bele. Ezek olyan különleges szűrőkkel vannak ellátva, melyek …

Tovább »