2022. november 26., szombat
FONTOS

Gyulai hírek

Gyulai hírek Gyula városából és környékéről. Legyen jól értesült lokálpatrióta! Kövesse a helyi híreket, és tudjon meg mindent városáról olyan részletesen, ahogy azt csak helyi forrásból teheti.

Autómentes napot tartottak Gyulán

A Béke sugárúti óvodások verses-táncos műsorával kezdődött csütörtök délelőtt az autómentes nap. Már hagyománynak számít, hogy évről-évre az Európai Mobilitási Hét programjaként a Göndöcs-kertben rendezik meg ezt az eseményt. A programon a Hanta Banda zenekar interaktív zenés, táncos programmal köszöntötte a legkisebbeket. Ezután a Béke sugárúti óvoda vezetésével táncos bemelegítést …

Tovább »

A szeretet és a hit élteti a 90 éves Kaszta Ágnest

  Görgényi Ernő polgármester virággal, Csige Gábor jegyző tortával, Alt Norbert a körzet képviselője pedig oklevéllel köszöntötte a 90 éves Kaszta Ágnest. A szépkorú 1932. szeptember 22-én látta meg a napvilágot a romániai Hadadnádasdon. Szülei mezőgazdasággal foglalkoztak, házasságukból 5 gyermek született, 1 fiú és 4 lány. Ágnes néni Hadadnádasdon járt …

Tovább »

A fák állapotát vizsgálták a Petőfi téren

  Kívülről nem feltétlenül látszik, milyen állapotban van egy fa  – ezért is rendeltek el vizsgálatot korábban a Béke sugárúti vadgesztenyéknél, most pedig a Petőfi téren. Három fát tavaly már a szabad szemmel is látható korhadások miatt kivágtak, és persze pótolták, a probléma viszont ezzel nem lett teljesen megoldva. A …

Tovább »

Megtartották az őszi galamb és kisállat börzét

  A papagájtól kezdve a galambokon át a különböző baromfikig számos madár és kisállat megtalálható volt a szombat délelőtt megrendezett őszi börzén. Olyan tenyésztő is volt, aki kiskutyát hozott az eseményre. Nikula Péter galambtenyésztő Elekről érkezett az eseményre. Elmondta, több, mint negyven éve foglalkozik galambtenyésztéssel, a szombati börzére többféle madarat …

Tovább »

Tovább nő a kolbász hossza, de a szlogen marad: A csabai Csabán az igazi!

  A 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztivált rendezik meg idén október 20-23. között Békéscsabán, a Gyulai úton, a CsabaParkban. Közép-Európa egyik legjelentősebb gasztrokulturális rendezvényének legnagyobb attrakciói a különböző gyúróversenyek, melyeken egy-egy évben több mint ezer csapat is töltötte a kolbászt. A négy nap alatt elkészített kolbászok hossza körbe érné Békéscsabát. Ebben …

Tovább »

A téli hónapokban is nyitva lesznek a gyulai szálláshelyek

  “Gyula nyitva van, Gyula nyitva marad! Ez a terv.” – ez volt olvasható nemrég Görgényi Ernő közösségi oldalán. A polgármester a helyi szállodák tulajdonosaival és igazgatóival, valamint az apartmanok, panziók érdekképviseletét is ellátó Gyulai Idegenforgalmi Egyesület vezetőivel találkozott. Az eseményen egyetértettek abban, hogy ha a város legvonzóbb turisztikai attrakciói, …

Tovább »

Elkészült a Nemzeti Összetartozás Pálinkája

  Határon innen és túl termett almából készültek azok a párlatok, melyeket összeöntve 2022-ben megszületett a Nemzeti Összetartozás Pálinkája. Szombaton az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában készült el a különleges nedű. Az eseményen Bora Imre fesztiváligazgató emlékeztetett, néhány évvel ezelőtt Barabás Attilával, a Magyar Pálinka Lovagrend elnökével azt fogalmazták meg célul, hogy olyan programot …

Tovább »

Elkészült a Nemzeti Összetartozás Pálinkája

  Szombaton tartották a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának ünnepségét.  Az idei év az alma éve a Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyen, ezért a hazai és határon túli alma párlatokat és pálinkákat öntötték össze. Barabás Attila, a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere köszöntőjében elmondta, a pálinka egy hungarikum, aminek az útja még nem ért …

Tovább »

Megtriplázódnak a rezsiköltségek a Gyulahúsnál

Már a háború előtt érzékelte az energiahordozók drágulását, és ennek a folyamatnak az erősödésével számolt a Gyulahús menedzsmentje. Daka Zsolt ügyvezető érdeklődésünkre elmondta, már a tavalyi év végén megkezdték az átalakítást, és ahol lehetett, olcsóbb, kevesebb energia felhasználását lehetővé tevő rendszert építettek ki. Az áram mellett a gázfelhasználást is korszerűbbé …

Tovább »