Magbörzét és kertészeti szakmai napot tartanak a Béke sugárúti civil házban. Az egész napos programok a fenntarthatóság jegyében zajlanak. Többek között komposzt bemutató, madarász és lepkés foglalkozás, valamint oltás bemutató várja a megjelenteket.
Tovább »Nem örülnek a koratavasznak a méhészek
Március első napjaiban az időjárás három-négy héttel előrébb jár az ilyenkor megszokottnál, ami igen rossz előjel a méhészettel foglalkozóknak. A rendkívül korai rügyfakadás akár az idei akácméz termést is veszélyeztetheti. A korai gyümölcsfák már virágba borultak, és megjelentek az első rügyek is az akácfákon, köszönhetően a hetek óta tartó, …
Tovább »Két új rendelet érinti a gazdálkodókat 2024-ben
A 2022-es, történelmi aszály után elgondolkodtak azon, hogy a változó éghajlat mellett hogyan tudják segíti a Békés vármegyei gazdákat – fogalmazott Kozsuch Kornél. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei elnöke kiemelte, elindítottak egy előadás sorozatot, melynek első állomása Kondoros volt. Itt a közel 160 gazda a vízmegőrző gazdálkodás és a …
Tovább »Kezdődik az új vadászati év
Február utolsó napjával lezárul, a tavasz első napjával pedig kezdetét veszi az új vadászati év. A 3 Témában Hraboszki Jánossal, a Békés Vármegyei Vadászkamara elnökével az utóbbi másfél évtized legsikeresebb időszakáról, az idei tervekről és az egyre nagyobb igénnyel jelentkező vadászati turizmusról beszélgettünk. Sok szempontból az elmúlt 15 év …
Tovább »A természet is jelzi, hogy közelít a tavasz
Folyamatosan lehet hallani a cinegék, a citromsármányok és a csúszkák énekét a kígyósi nagyerdőben. A párválasztás időszaka megkezdődött. A hím madarak adják a díszesebb, szebben csengő hangokat, ezzel a területüket foglalják el. Azok a cinege csapatok, melyek télen népes seregben megjelennek a madáretetőkön, akkor még jó barátként tekintenek egymásra. …
Tovább »A tavaszi vetésűeknél indultak el a talajmunkák február elején
Február elsejétől elindult az őszi és a tavaszi vetések fejtrágyázása, vagyis ezzel segítik a már kikelt növények tápanyagellátását. Ebben az időszakban, amikor 10 fok körüli hőmérséklet van, érdemes vigyázni, hiszen ha a növény gyorsan felveszi a trágyát és egy száraz hideg következik, akkor az nagy mértékben megviselheti az őszi …
Tovább »Agrár Zrt: új kihívások az értékesítésben
A Gyulai Agrár Zrt a térség egyik meghatározó növénytermesztéssel és állattartással foglalkozó nagy múltú gazdasága. A 3 témában Ancsin Péter ügyvezetővel arról beszélgettünk, milyen évet zártak tavaly gazdálkodási szempontól, látszik-e megoldás az értékesítésben jelentkező gondokra, valamint a szarvasmarha telepen folyó munkába is bepillantást kaphattunk. Az időjárás minden tekintetben kedvezőbben alakult …
Tovább »Fontos határidőhöz közelednek a gazdálkodók
Meghosszabbította az Agrárminisztérium az e-gazdálkodási naplók leadási határidejét, a januári időpontot február 15-re módosítva. Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei elnöke kiemelte, fontos, hogy február közepi dátumig a gazdák rögzítsék fel az e-naplóikat. Nem baj, hogyha esetleg hibásan történik a beadás, hiszen ezeknek a javítására is időt …
Tovább »Agrárkonferenciát tartottak Békéscsabán
Csütörtök délelőtt Békéscsabán évindító tanácskozásra várták a békési gazdákat. A Békés Vármegyei Kormányhivatal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei szervezete agrár-vidékfejlesztési és élelmiszerlánc-biztonsági témakörökben adott tájékoztatást. A csütörtök délelőtti agrárkonferencia elsődleges célja az volt, hogy a vármegyei gazdák már az év kezdetén birtokában legyenek az egészéves gazdálkodásukat meghatározó információknak, …
Tovább »Rekord évet zárt az agrárium Békés vármegyében
Több tekintetben is kimagasló évet zárt az agrárium Békés vármegyében – jelentette ki Takács Árpád a péntek délután, Békéscsabán megtartott sajtótájékoztatón. A főispán több más mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a térségben működő gazdálkodók jóval nagyobb összegű támogatáshoz jutottak, mint az azt megelőző esztendőben. A főispán kitért …
Tovább »