2022. május 18., szerda
FONTOS

Címke: sport

Díjazták a 2021-es év legkiemelkedőbb sportolóit és edzőit Gyulán

Többek között az Energy Dance Cool Hip-Hop Táncszínház előadásai színesítették az sportolója díjátadó ünnepséget a Vigadóban. A pénteki eseményen a tavalyi, vagyis a 2021-es év legkiemelkedőbb sportolóit és edzőit díjazták. Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében hangsúlyozta, a koronavírus-járvány az oka annak, hogy tavaly januárban sem tarthattak sportbált, és nem ünnepelhettek …

Tovább »

Kihirdették az év gyulai sportolóit

Péntek délután tartották meg Az év sportolója díjátadó ünnepséget Gyulán, a Vigadóban. A járványügyi helyzet idén sem tette lehetővé, hogy a rendezvényt bál formájában tartsák meg. – Utolsó pillanatig erősebbnek lenni, mint a helyzet, amelyet külső erők teremtenek meg körülöttünk. Lélekben nem adni fel semmit, nem engedni; ez a titok – …

Tovább »

Befejeződött a gyulai sporttelep korszerűsítése

Az elmúlt években folyamatos korszerűsítést végzett a Gyulasport a különböző létesítményeknél. A közel ötszáz fiatal sportolási lehetőségét biztosító cég a közelmúltban a gyulai sporttelep fejlesztését is befejezte. A biztonságosabb közlekedés érdekében a járda részeket térburkoló kővel rakták ki. Kertes István elmondta, a sportcsarnokban az idei évben is folytatni szeretnék a …

Tovább »

Élettel töltötték meg a Fórumot

  – Fontos dolognak tartom, hogy ebben a helyzetben a felső vezetés támogatásával sikerült fejlődnie egyesületünknek. Kiemelném azt, hogy stabilizáltunk egy edzői és egy operatív stábot, ahol tizenegy ember kapott főállást, ami megkönnyíti a napi, heti, havi munkamenetet – szögezte le Halász László operatív igazgató. Hangsúlyozta, Herczeg Gábor kinevezett szakmai vezető révén frissítették …

Tovább »

Mozgalmas diáksport élet várható Gyulán

Idén is mozgalmas diáksport életre számíthatnak a fiatalok Gyulán. Ezt a számos sportágban szervezett rendezvények és versenyek biztosítják majd. A helyi iskolák jól teljesítenek a körzeti versenyekben és a megyei diákolimpián is. Az elmúlt években a járványügyi intézkedések miatt a gyermekeknek kevesebb lehetőségük volt a szervezett mozgásra. A Gyulasport elsődleges …

Tovább »

Megkezdődött a felkészülés a Grosics Akadémián

  A két hetes előkészítő időszak után hétfőn megkezdődött a téli felkészülés a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai divíziójánál. Az U14-es csapat munkáját Bali István vezeti a következő időszakban. Az akadémián nagy reményekkel tekintenek a következő időszakra, hiszen jó eséllyel jelentősen bővülhet a gyermeklétszám. Mindezt megalapozhatja az a körvonalazódó együttműködési megállapodás, …

Tovább »

Sikeres félévet zárt a Gyulasport

Ebben a szezonban új rendszerben zajlik a munka a Gyulasportnál. A nyár elejétől körzeti központként működött a klub, ezért sok új kihívással és feladattal néztek szembe az elmúlt fél évben. A szakmai vezető kiemelte, hogy a tíz egyesülettel sikerült jó kapcsolatot kialakítani, és a továbbiakban fontos feladatuk a kapcsolattartás mellett …

Tovább »

A 39. helyen végzett a Funkcionális Fitnesz Világbajnokságon Kiss András

  Első nemzetközi versenyén vett részt Kiss András, a Gyula Barbell Sport Club atlétája. A gyulai versenyző 2017-ben kezdett bele a funkcionális fitneszbe, idén pedig már magyar válogatottként vett részt a világbajnokságon. A Svédországban megrendezett vb-n több, mint 22 ország 300 versenyzője mérettette meg magát. A három napos versenyen naponta …

Tovább »

Mikulás kupát tartottak a Harruckern Sportegyesület tagjainak

  Mikulás Kupát tartottak a napokban a Gyulai Bowlingpályán a Harruckern Sportegyesület tagjainak. Nagy András 9 éve űzi versenyszerűen ezt a sportot. A bowlinggal úgy ismerkedett meg iskolás korában, hogy szerette volna kipróbálni, hogy miben jó. Legelső versenyén 130 ponttal jutott tovább, amellyel első helyezést ért el. Elmondta, az elmúlt …

Tovább »

A kajak-kenus “csillagok együttállásáról” emlékeztek Békéscsabán

  Különleges év volt 2021 a kajak-kenu sportág történetében. Korábban olyan még soha nem fordult elő, hogy egy naptári évben rendezzenek olimpiát, Európa-, valamint világbajnokságot is. Ezeken a megmérettetéseken számos magyar siker született. Csapó Géza olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozó hívta fel Sós Imre, a ZERGE Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület elnökének …

Tovább »