2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Címke: városfejlesztés

Elérte a 30 százalékos készültséget az új gyermek víziparadicsom építése

  Elérte a 30 százalékos készültséget az új gyermek víziparadicsom építése a Gyulai Várfürdőben. Kovács József országgyűlési képviselő, és Görgényi Ernő polgármester a csütörtök délutáni bejáráson tekintette meg a beruházást. Elhangzott, a kivitelező tudja tartani az előzetesen meghatározott határidőket, és hamarosan megérkeznek a fejlesztéshez szükséges különböző technikai elemek, szűrők az …

Tovább »

Átadtak egy 100 férőhelyes munkásszállót Füzesgyarmaton

  Koncz Imre, az észak-békési település polgármestere elmondta, a projektre 174 millió forint vissza nem térítendő és 12 millió visszatérítendő támogatást nyert el az önkormányzat. Emellett 124 millió forintot kellett vállalniuk önerőként, melyet a képviselő-testület döntése alapján hitelből biztosítottak. Kovács József országgyűlési képviselő kiemelte, Füzesgyarmat vonzáskörzete olyan komoly ipari bázissal …

Tovább »

Átadták a gyulai könyvtár gyermekrészlegét

    A beruházás 15 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának jóvoltából. Dézsi János, a könyvtár igazgatója kiemelte, a gyermekrészleg megújulásával otthonos környezetet sikerült a falak közé csempészni. A részleg korábbi elrendezése nem tette azt lehetővé, hogy nagyobb eseményeket rendezzenek a …

Tovább »

Átadták a felújított kígyósi kastélyt

  Szombat délután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter részvételével adták át a szabadkígyósi Wenckheim kastélyt. Az épületet és az azt körülvevő parkot több, mint 3,2 milliárd forintból korszerűsítették, a munkálatok a belső térben 4000 négyzetméternyi területet érintettek. A látogatók a kastélyt vasárnaptól vehetik birtokba.

Tovább »

Átadták a légi és gépipari képzőközpontot Békéscsabán

Péntek reggel többek között Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint az Airbus képviselői tekintették meg a Gyulán épülő helikopter alkatrészeket gyártó üzem épületét. Görgényi Ernő polgármester elmondta, a gépek, melyekkel gyártják majd az alkatrészeket már úton vannak Dél-Koreából. Ezek a 45 tonnás berendezések a legmodernebb technológiát fogják képviselni. Péntek …

Tovább »

Gyermek Szabadidős Élményközpont lesz az egykori alispáni lakból

  Közel 300 millió forintot nyert a város az egykori alispáni lak felújítására. A projekt tartalmazza az épület és az udvar felújítását, valamint interaktív egységek beszerzését. A pályázatban az építésre mintegy 163 millió forint áll rendelkezésre. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen a grémium döntött a “Gyermek Szabadidős Élményközpont” megvalósításához közel 62 …

Tovább »

Biztonságosabb csomópont épül a sportcsarnoknál

Hamarosan elkezdődik az Ajtóssy–Nürnbergi–Eötvös utcai csomópont átépítése, mely városunk egyik nagy forgalmú és leginkább balesetveszélyes kereszteződése. Az új körforgalom építése viszont áldozattal is jár, egyrészt a kivitelezés időtartama alatt forgalmi korlátozásokra kell majd számítani, másrészt a munkálatok megkezdése előtt ki kell vágni 27 fát is a csomópont környékén. A növényeket …

Tovább »

Új funkciót kap a Béke sugárúton található egykori mozi épülete

  Elkezdődött a Béke sugárúton található egykori mozi épületének felújítása. Bozó András tulajdonos, a Super Invest Kft ügyvezetője kiemelte, a munkálatok kezdete előtt úgy gondolta, hogy egy alaposan megépített, stílusbelileg összehangolt épület lehet az alatt, melyet az elmúlt évtizedekben eltakartak. Ezért elvégezték az összes bontási munkát, mely során eredeti, kimunkált …

Tovább »

Új telephelyet épít a gyulai Vereshús

  Mintegy 30 millió forintos pályázati támogatásban részesült az új feldolgozó üzemet építő Vereshús, mely a Hicu telepen bővíti vállalkozását. A szerda délelőtti sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester jelentette be a hírt, hangsúlyozva, hogy a városban nemcsak az ipari méretű húsfeldolgozás jelentős a Gyulahús révén, hanem a kisebb üzemek is fontos …

Tovább »

Felújítják a gyulai vasútállomást

  Hamarosan korszerűsítik a gyulai vasútállomást – jelentette be kedd délelőtt, az épület előtti területen megtartott sajtótájékoztatón Kovács József országgyűlési képviselő és Görgényi Ernő polgármester. Kovács József felidézte, hogy az eredeti épület még a Monarchia idején épület, az elmúlt évtizedekben azonban erősen leromlott az állapota. Emlékeztetett, nem egy alkalommal jelezték …

Tovább »