2022. október 1., szombat
FONTOS

Gyulai hírek

Gyulai hírek Gyula városából és környékéről. Legyen jól értesült lokálpatrióta! Kövesse a helyi híreket, és tudjon meg mindent városáról olyan részletesen, ahogy azt csak helyi forrásból teheti.

Gyulán ünnepelték a magyar tudományt

  Kozma Gábor rektor bejelentkezésével kezdődött szerda délelőtt a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Karának online konferenciája, melyet a Magyar Tudomány Ünnepének programjaihoz kapcsolódva rendeztek meg. Ezek a felvételek a gyulai kar épületében, az esemény központjában készültek. A nyugati civilizációra egyre inkább jellemző az, hogy olyanok fogalmaznak meg …

Tovább »

Idén is megtartották a Simonyi Imre Emlékversenyt

  A napokban rendezték meg a 21. Simonyi Imre Emlékversenyt. A járványhelyzetre való tekintettel a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Mogyoróssy könyvtár Simonyi Imre Olvasóterme adott otthont a megmérettetésnek. A mindössze egy napos versenyen ebben az évben a kevesebb jelentkező miatt összevont kategóriában indulhattak a versmondó versenyzők, mind az …

Tovább »

Rómában mutatták be Gyula értékeit

  Telt házas rendezvényen lépett fel az Erkel Ferenc Vonósnégyes Rómában. A Római Magyar Akadémia dísztermében tartottak Gyula-estet a Városok és Falvak Szövetsége szervezésében. A program elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a megjelentek megismerjék városunkat. Az esemény rangját jelzi, hogy azon részt vett Magyarország római nagykövete, Kovács Ádám Zoltán …

Tovább »

Mikuláspostaláda és cipősdoboz akció a Gyulai Ifjúsági Központban

A Gyulai Ifjúsági Központ munkatársai olvastak egy felhívást, majd csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez, melyben gyerekek rajzait és a Mikulásnak szánt leveleket juttatják el Lappföldre. Az alkotások tárháza széleskörű, így verseket, vagy akár kívánságokat is megfogalmazhatnak a fiatalok. Szabó Enikő elmondta, a “Mikuláspostaládába” december 3-ig várják az alkotásokat. Az ifjúsági központ …

Tovább »

Vannak vidékek: Bogdán Zsolt és a Kaláka lépett fel Gyulán

  Az elmúlt héten Vannak vidékek címmel a Kaláka együttes és Bogdán Zsolttal közös produkcióját láthatták a nézők a várszínház kamaratermében. Az esttel az előadók Kányádi Sándor Kossuth-díjas erdélyi magyar költőnek állítottak emléket. Az eseményen korábbi megzenésített gyermekversek, valamint a költő egyéb ismertebb, és kevésbé ismert versei hangzottak el. A …

Tovább »

Gyulai delegáció járt Rómában

Rómában, a Római Magyar Akadémia dísztermében tartottunk városunkat bemutató Gyula-estet a Városok és Falvak Szövetsége szervezésének köszönhetően – írta közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester. A telt házas rendezvényen az Erkel Ferenc Vonósnégyes adott elő Erkel-, Weiner- és Brahms-darabokat. A Hrabovszkyné Nagy Kornélia, Gyalogné Veres Katalin, Veres József és Sándor Ottó …

Tovább »

Rekordnevezés született a gyulai mézversenyen

  Péntek délelőtt megkezdődött a gyulai mézversenyre beérkezett minták érzékszervi zsűrizése. A munkát két-három tagú bíráló bizottságok végezték. Feladat akadt bőven, mert bár a méhész társadalom nehéz évet zárt, sok helyen kifejezetten kevés mézet termeltek a méhek, mégis rekordot jelentő, 358 minta érkezett a fürdővárosi megmérettetésre. Az érzékszervi zsűrizés után a …

Tovább »

Újabb utak újulnak meg megyénkben

    A Békés Megyei Önkormányzat által kezelt Területfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Békés megyében 2,5 milliárd forintból közel 14 kilométernyi mellékút újul meg. Az állami úthálózaton megvalósuló fejlesztés hét települést érint, Kétegyházát, Szarvast, Gyomaendrődöt, Sarkadot, Gyulát, Nagykamarást és Kevermest. Megújul a Gyula-Pitvaros-Makó, a Szarvas-Orosháza, a Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes, a Sarkad-Országhatár, a …

Tovább »

Férfi példaképnek választották Abdul doktort

A Gránit Oroszlán Férfi Példakép címet vehette át csütörtök este, Budapesten Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány elnöke. A Férfiak Klubja ötödik alkalommal szervezte meg programját, melynek középpontjába a szeretteikért, tágabb közösségeikért önfeláldozóan küzdő, fáradtságot nem ismerve dolgozó férfiak kerültek. Abdul doktor a koraszülöttek és a gyermek érdekében végzett …

Tovább »