2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Kitekintő

Hírek a nagyvilágból: egyházi hírek Békés megyéből, Magyarországról és határainkon túlról. Érdekességek, aktualitások a katolikus egyházról. Pillantson be az egyház mindennapjaiba!

Krisztus feltámadása mindannyiunk feltámadása

Egyházmegyénk püspöke húsvétvasárnapi szentbeszédében rámutatott, látszólag emberi és isteni oldalról is megközelíthető Jézus feltámadása. Valójában csak az utóbbi a fontos, hiszen így mutatta meg nekünk az emberi élet igazi perspektíváját. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megtelt a kereszténység legnagyobb ünnepén, húsvét vasárnapján a Szeged-Csanádi Egyházmegye székesegyháza. – Egy olyan történelmi eseményt ünneplünk …

Tovább »

Keresztelésünkkor Krisztussal vállaltunk közösséget

  Erre emlékeztetette a híveket Kiss-Rigó László püspök nagyszombat este a húsvéti vigília misén. Gyermekkorunkban családunk kérésére kereszteltek meg minket, de ennek segítségével Jézus szándékai valósultak meg. Nagyszombat napján, március 30-án este nyolc órától tartották meg a hagyományos húsvéti vigília misét. A tűzszenteléssel kezdődő szertartáson a püspök hangsúlyozta: Krisztus megmutatja, hogy mi az emberi élet …

Tovább »

Kiss-Rigó László püspök Üzenet

Tisztelt Olvasòk, Kedves Testvèrek! A húsvétot követő vasárnapot, azaz húsvét 8. napját fehér vasárnapnak is nevezik, mert a keresztény ókorban ezen a napon fehér ruhában jelentek meg az ünnepi összejövetelen azok, akik húsvét éjszakáján keresztelkedtek meg. Korunkban ez az ünnep alkalmat adhat arra, hogy új lendületet, motivációt nyerjünk keresztségünk megéléséhez a mindennapokban. A húsvéti …

Tovább »

2024 az imádság éve

Ferenc pápa január 21-én megnyitotta az imádság évét, amelynek célja, hogy segítsen felkészülni a 2025-ös szentévre. Ferenc pápa először akkor tett utalást az imádáság évére, amikor 2022. február 11-én a 2025-ös jubileumi év előkészületeiről írt levelet Rino Fisichella érseknek, az akkori Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének (ma Evangelizációs Dikasztérium). Akkor így fogalmazott …

Tovább »

10 éves a szegedi CsaládEgyetem

„A boldogság tanulható” Ezzel a mottóval indította el 2014 őszén a Szeged-Csanádi Egyházmegye CsaládKözPontja a CsaládEgyetem programot. A tíz év alatt előadásaikon és kiscsoportos készségfejlesztő műhelyeiken közel 11 ezer résztvevőt regisztráltak. Sokszínűség, nyitottság, vállalkozókedv, humor, mélység és éltető kapcsolódások – ez a CsaládEgyetem. A kezdeményezés sikeréről számok is beszélnek: 149 alkalommal kiscsoportos készségfejlesztő műhely, 57 …

Tovább »

Példaadó szemléletű egészségügyi és szociális képzés a GFE-n

    A testet és a lelket együtt gondozzák Az egészségügyi szektor és a szociális szféra egyaránt jelentős szakemberhiánnyal küzd. A Gál Ferenc Egyetem Egészségügyi és Szociálistudomány Kar képzési struktúrája és oktatói egyformán elkötelezettek abban, hogy hallgatóik a magas szintű szakmai tudás mellett megtapasztalhassák a szolgáló szeretettel megélt hivatás­gyakorlás minden szépségét. A végzett hallgatók közül ma …

Tovább »

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt Andrea képei kerültek a falakra. Az alkotó 33 esztendőn keresztül volt a Délmagyarország fotóriportere, munkássága azonban messze túlmutat a sajtófotó műfaján: íróportrék, tájképek, dokumentarista és szociofotók, lírai tanulmányok is szerepeltek a válogatásban, amelyben kiemelt helyet kaptak a művész Szarajevóban és …

Tovább »

Jubileumi évvel ünnepelnek

  150 éves a Karolina A Karolina Iskola 2023-ban ünnepelte alapításának 150. évfordulóját, mely alkalomból jubileumi tanévet hirdettek. A múltat felidézve őrzik értékeit, mely a generációk közös tevékenykedésében és dialógusában része a jelennek és formálja a jövőt. Az év során a diákok értékes eseményeknek, találkozásoknak voltak a részesei. A programsorozat kiemelt eseménye volt a február 2-án tartott Karolina-nap. A …

Tovább »

Ezer családját vesztett fiatalt várta ajándék az ÁGOTA Karácsonyon

  Az Ágota Közösség mintegy ezer állami gondoskodásban élő gyermeknek és fiatalnak tartott karácsonyi ünnepséget 2023 decemberében Szegeden. A Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója és az ÁGOTA® Alapítvány hagyományos karácsonyi eseményén mindannyian személyre szóló ajándékot kaptak, majd egy vacsorára is vendégül látták őket a szegedi Szent Gellért Fórum hatalmas, karácsonyi díszbe …

Tovább »

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban a segítségnyújtás egyik legfontosabb formája a fűtéstámogatás, amelyet minden évben a karácsonyi jótékonysági Karitász Vásár bevételéből valósítanak meg. Húsz család mindennapjait tette könnyebbé a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász az év elején fűtéstámogatással. A rászoruló családok közül akad, akihez a segítség fabrikett formájában …

Tovább »