Három évvel ezelőtt hívta életre a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum a gyulai kollégiumok közötti vetélkedőt, a Kolimpiát. A hetedik alkalommal megrendezett esemény helyszíne ez alkalommal a Don Bosco Sportcsarnok volt. Tari Márk Marcell eddig mindegyik eseményen részt vett. A kollégista diákok egy eseménydús délutánon vettek részt. A korábbi alkalmakkor …
Tovább »Nagyváradon tartottak előadást a GFE gyulai oktatói
A napokban tértek haza a Partiumi Keresztény Egyetem által rendezett konferenciáról a Gál Ferenc Egyetem gyulai campusának oktatói. A nagyváradi tudományos tanácskozáson öt előadással képviselték az egyetemet az Egészség- és Szociális Tudományi kar szakemberei. Öt előadással kapcsolódtak be a Partiumi Keresztény Egyetem tudományos konferenciájába a Gál Ferenc Egyetem gyulai …
Tovább »Kalandpálya várta az óvodásokat a lila iskola tornatermében
Már hagyomány a lila iskolában, hogy novemberben meghívják a nagycsoportos óvodásokat. Az iskolahívogató rendezvény központi témája a sport volt. A délelőtt folyamán a tornateremben kialakított kalandpályán különböző játékos feladatokkal várták a gyermekeket. A délelőtt folyamán a Béke sugárúti óvodából, valamint a lila iskola két szomszédos intézményéből, a Németvárosi Óvodából, …
Tovább »A 75 éves román iskolát ünnepelték
Az iskola elhunyt tanárairól is megemlékeztek az évfordulós eseményen, melyen Czeglédiné Gurzó Mária igazgató a generációk találkozásáról és a viszontlátás öröméről beszélt. Kiemelte, most az ország szinte minden részéből érkeztek egykori romános tanárok és diákok. Görgényi Ernő polgármester azt mondta, a gimnázium fontos szerepet játszik a román nyelv és kultúra …
Tovább »A GFE gyulai kara is gyűjt az ÁGOTÁS fiataloknak
A napokban a Gál Ferenc Egyetem gyulai karára is megérkezett az ÁGOTA Alapítvány adománygyűjtő perselye. Ezzel a campus szinte az elsők között csatlakozott az ágotás fiatalok nyári tábora megrendezését segítő akcióhoz. A 28. nyári tábor megrendezéséhez kezdett adománygyűjtésbe az állami gondoskodásban élő, vagy hátrányos helyzetű fiatalokat támogató Ágota Alapítvány. A …
Tovább »Négy, göndöcsös osztály diákjai kapták meg a szalagot
Péntek délután, a művelődési központban rendezték meg a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum szalagavató ünnepségét. A végzős diákok között többen érettségi vagy szakmai vizsgára készülnek, mások viszont egyetemi tanulmányokat terveznek. Az eseményen Kovács Péter esperes plébános, püspöki helynök azt mondta, a hit fontosságáról, annak erejéről beszélt. Az eseményen két szakképző …
Tovább »75 éves lett a gyulai román iskola
75 éves lett a gyulai Nicolae Balcescu Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, az egyetlen magyarországi román profilú oktatási intézmény. Szombaton az alma materban ünnepelte az évfordulót a román nemzetiségi oktatás egykori és jelenlegi közössége.
Tovább »Lila szíveket vittek az óvodások az Almásy-kastélyhoz
November 17-e a koraszülöttek világnapja. A Mágocsi úti óvoda kezdeményezése volt, hogy érzékenyítse a gyermekeket a koraszülöttekkel kapcsolatban. Ennek érdekében szerveztek egy adománygyűjtő napot, melyen az óvodások műsorral is készültek. Itt 80 ezer forintot és tárgyadományokat adták át a koraszülöttmenő alapítvány vezetőjének. A péntek délelőtti, Almásy-kastélynál tartott eseményen pedig …
Tovább »A koraszülötteket állították a középpontba a Mágocsi úti óvodában
A napokban a szülők is megismerkedhettek a mentőalapítvány munkájával, és a gyermekeket is számos foglalkozás várta a Mágocsi úti óvodában. Szerdán a gyűjtés során befolyt, 80 ezer forintot és a tárgyadományokat adták át a koraszülöttmenő alapítvány vezetőjének. Az esemény résztvevői egy érintett óvodai munkatárs történetét is meghallgathatták, akinek ikerfiai …
Tovább »Erkel Ferencre emlékeztek Gyulán
A Himnusz eléneklésével kezdődött az Erkel Ferenc születésének 214. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat Gyulán. A megjelentek a zeneszerző szülőházánál helyezték el a koszorúikat. Somogyváry Ákos karnagy, Erkel Ferenc szépunokája kiemelte, 180 éve alkotta meg Erkel Ferenc a Himnusz mellett a Hunyadi László operát is. Somogyváry Ákos hangsúlyozta, a közeljövőben …
Tovább »